Csejtei romvár túra

Csejte

Leírás

A hírhedt Báthory Erzsébet köré épült legendának és szóbeszédnek köszönhetően sokak számára ismert a titokzatos csejtei várkastély, melynek maradványai a Vágújhelyi járásban (Okres Nové Mesto nad Váhom), Csejte (Čachtice) település felett magasodnak egy meredek sziklacsúcson. A napjainkban már romos építmény adott otthont egykor az említett, tetteiről elhíresült úrnőnek, akit „Vérgrófnőnek” is neveztek. Úgy tartották, 600 fiatal lányt kínzott és gyilkoltatott meg azért, hogy azok vérében megfürödhessen és ezáltal örökre fiatal és gyönyörű maradjon. A legenda szerint a vár falába temették őt s azóta is kísérti a látogatókat.
Az erődhöz vezető csavarGO útvonal Borsós (Hrachovište) községből indul. Ha személyautóval érkezünk a kezdőponthoz, a templom mellett parkolhatunk. Utunk kijelölt terepen vezet, melynek első részében emelkedővel is számolnunk kell. A következő szakasz a hegygerincen vezet keresztül. A kopár magaslaton álló romvárból szemet gyönyörködtető körpanoráma nyílik.

RÖVID TÖRTÉNETE:
A csejtei várdomb már a történelem előtti korban lakott volt. Ezt a várudvarban és a vár közelében végzett ásatásoknál előkerült tárgyi bizonyítékok támasztják alá. A határmenti királyi várrendszer nyugati részéhez tartozó várat Hont-Pázmány nembeli Kázmér építtette, 1263-ból származik az az oklevél, amely erről tanúskodik. A várat elfoglalta, kis ideig birtokolta Csák Máté, majd az Anjou királyok. Örökadományként Guthi Országh Mihály báró kapta meg. Közismertté viszont a neves törökverő Nádasdy Ferenc özvegye, Báthory Erzsébet tette, aki 1585 és 1610 között volt a vár úrnője. A jelenlegi történészek szerint nem volt gonoszabb a kor arisztokratáinál, de a vagyonára sokan áhítoztak. Thurzó György vádolta meg őt szadista tettekkel. Napjainkban már kétségesek Báthory kegyetlenkedései, mivel a koncepciós vádak során szabályos perek nem zajlottak, a bizonyítékok hiányosak voltak. A grófnő élete végéig Csejte tornyában raboskodott egy teljesen befalazott, ablaktalan szobában az 1614-ben bekövetkezett haláláig. A kegyelemdöfést az erőd a Rákóczi - szabadságharc idején kapta, mikor a kurucok felgyújtották, a labancok pedig felrobbantották.

2012 és 2014 között európai uniós forrásból felújították a maradványokat, stabilizálták a várfalakat, pótolták a ledőlt részeket, befedték a kápolnát és a vár egyes belső részeit. A felsővár az északi részen magasodik, legrégibb épülete az öregtorony. Az egykori várból 10-15 m magas falak maradtak meg, a rekonstrukció során néhány falat újra is emeltek. A hajdani három toronyból egy a 80-as években ledőlt, a fennmaradt kettő torony közül a déli lakótoronyban halt meg Báthory Erzsébet, a keleti toronyban a gótikus várkápolna maradványait találjuk.

A vár a felújítás után meghatározott időben, csekély összegű belépő kifizetése ellenében látogatható (https://cachtickyhrad.eu/).

ÉRDEKESSÉG:
 Érdemes a túra után megállni a vár alatti faluban, Csejtén. Itt található a 17. századi Draškovič-kastély, melynek múzeumjában honismereti kiállítás és Báthory Erzsébet, a „csejtei rém” életét feldolgozó tárlat is látható.
 A Vérgrófnő történetét több könyv és színmű is feldolgozta, filmeket is forgattak róla. A legismertebb a Báthory – A legenda másik arca címmel 2008 - ban bemutatott szlovák - cseh - angol - magyar koprodukció.

Részletesebb tájékoztatásért látogasson a CsavarGO oldalra.

Remote video URL