Berencsi romvár túra

Berencs

Leírás

A Szenicei járásban (okres Senica), a Berencsváralja (Podbranč) nevű község felett emelkedik Berencs (Branč) várának romja. A csavarGO útvonala a romokhoz Bukovec (Berencsbukóc) Bašnári nevű részéből indul, a túrázókat enyhe szintkülönbség várja, csupán a várhoz vezető utolsó szakaszon kell számolni némi emelkedővel. Erdőn át vezet az útvonal, fentről a Miavai dombságra (Myjavská pahorkatina) és a Fehér-Kárpátok (Biele Karpáty) is látható.
Az egykori, süveg alakú dombtetőre épült vár romjai nagy kiterjedésű erődre utalnak, nem véletlenül, hiszen védte a Morvaországból a Kárpátok felé vezető utat. Berencs neve ótörök eredetű s jelentése „első”. A 475 méter magasan álló építményből mára csak a külső várfalak részei s néhány alsó vár maradt meg. Építésének pontos idejét nem ismerjük, de a néphagyomány szerint a honfoglaló magyarok már itt találták, más forrás szerint pedig az Aba nemzetség építtette a 13. század második felében. Csák Máté és rokonsága is birtokolta, majd királyi várként jegyezték, mígnem rövid időre morva őrgrófok kezére került. Több tulajdonosváltáson átesett, de a 15. században rablólovagok vára volt. A török időkben ugyan nem bírt katonai jelentőséggel, viszont 1974-ben a pozsonyi törvényszék ítélete alapján a gályára szánt protestáns papokat börtönözték be a falai között. A 17. században villámcsapás sújtotta, leégett, hanyatlásnak indult és végleg lakatlanná vált.
Az utóbbi években elkezdődött a romok felújítása, ezért egyre többen látogatják e történelmi emlékhelyet. Tavasztól őszig szimbolikus, csekély összegű belépődíjat fizetnek az ide látogatók, a bevételt a romok helyreállítására fordítják.

Részletesebb tájékoztatásért látogasson a CsavarGO oldalra.

Remote video URL