2018.szeptember.6.

Nyárzáró művészeti fesztivál a Csallóközben

1

Gyermekzsivajtól volt hangos és családokkal telt meg a nyékvárkonyi plébániaudvar augusztus utolsó napján.

 

Néhány év kimaradás után újra megtartották a Templomkert Fesztivált a Dunaszerdahelyi járásbéli nagyközségben. A rendezvény egyediségét az esemény eszmeisége rejti: a családi egység erősítése mellett az igényes szórakozás a cél.

 

A programok a Kuttyomfitty Társulat interaktív előadásával kezdődtek, amelyből a gyerkőcök Mátyás király igazságosságával ismerkedtek meg. Eközben Tatai Róbert a Séfek séfe című gasztro-tehetségkutató vetélkedőjének győztese kezdte meg palacsintacsodáinak készítését. Így, aki a foglalatosságok és a műsorok között megéhezett, ilyen finomsággal tölthette meg korgó gyomrát.

 

A fesztiválon a kézművesség is teret kapott, ahol a gyermekek szüleikkel karöltve foglalatoskodtak. Aki pedig lovaglásra vagy íjászkodásra kapott kedvet, augusztus 31-én hódolhatott e ősi sportnak.

 

A 18.00 órai harangszó a szentmise kezdetét jelentette, amely keretén belül a hívek azért imádkoztak, hogy Isten segedelmével szorgalmazni tudják a közösségépítést. A szentmisét az Arte Diversa Ensemble bensőséges koncertje követte.

 

A Libertate-gyermeksarokban a kisebbek kedvükre válogathattak a formák között, ahol csillámtetoválás és arcfestés volt a kínálat. Így váltak a kicsik pillanatok alatt csillivilli tetoválásokkal díszített lurkókká, vagy épp mesehősökké. A szülők, miközben gyermekeikre vártak, fellapozhatták a Szempont c. kiadványainkat, s megismerkedhettek az internetes portáljainkkal is. A rendezvény ideje alatt nemcsak Mátyás király korszakát idéztük fel, hiszen a gyermekek kifestőinkből Szent László legendájával is megismerkedhettek. Emellett nagy sikert arattak a lufis társasjátékok is.

 

Az esti órákban színpadra lépett a Kicsi Hang verséneklő együttes, akik műsorukba úgy a felnőtteket, mind a gyermekeket is bekapcsolták. A zárókoncertet Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész és szövegíró adta.