2018.augusztus.4.

Közösségi ünnep a sajómenti kisközségben

Programsorozat

Tánc, bábjáték, képkiállítás és vidám programsorozat várta az érdeklődőket július utolsó hétvégéjén Berzéte községben.

 

Családok és baráti társaságok látogattak ki a július 28. és 29. között megrendezett falunapra, ahol még a település írásos említésének 775. évfordulójáról is megemlékeztek. A jeles nap alkalmából tartott kopjafa- és emléktábla-avatás után az ünnepi hangulatot Vadkerti Imre, Szűcs István és Sipos Dávid emelték. Ők a sokak által kedvelt Kormorán zenekar tagjai, s többek között a berzétei közösség kedvencei is.

 

A Libertate társszervezésében sorra került családi rendezvényen a Bánhorváti Alapiskola növendékei ropták a táncot. A kisebbeket Écsi Gyöngyi és Kováts Marcell szórakoztatták egy tréfás bábjátékkal. A dallamok kedvelőinek örömére színpadra lépett a Berkő népdalkör, a Kőrösi asszonykórus és még sokan mások. A rendezvényen nevetésből sem volt hiány, ugyanis ANDER a kassai humorista gondoskodott arról, hogy a kacagás hangja még messze is hangzódjon.

 

A berzéteiek a szórakozás mellett MVDr. Gordon László Szlovák karszt természeti szépségeit bemutató képkiállítását is megtekintették. A rendezvény első napja hajnalig tartó mulatsággal zárult.

 

A vasárnapi programok szentmisével kezdődtek, majd délután Berzéte község polgármesterének serlegéért folyt a küzdelem egy focitorna keretén belül.

 

A jelenlévők jól érezték magukat, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy szívesen gondolnak vissza e szép július végi ünnepnapra.