2018.május.27.

Gyermeknap egy város szívében

Főszerepben a gyermekek

Losonc és Vidéke, a Csemadok helyi alapszervezete, valamint a Kármán József Alapiskola és Óvoda szülői szövetsége a Libertate, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, a BGA Zrt. és a Besztercebányai Megyei Önkormányzat társszervezésében május 26-án, szombaton gyereknapi rendezvényt tartottak Losoncon „Családi szombat“ címmel. Az óvoda udvarán ötven gyermek és családja vett részt az egész napos eseményen, ahol a programkínálatban kicsik és nagyok egyaránt találtak kedvükre való műsorszámot.

 

A szervezők a legkisebbeket Ringató zenei-nevelési foglalkozással szórakoztatták, míg mások táncházban ropták a táncot, amihez a Pitypang néptáncegyüttes játszotta a talpalávalót. Sportból sem volt hiány, hiszen focizni és falat mászni is volt lehetőség, melyek közül kétségkívül az utóbbi sportág volt a legközkedveltebb. A közönség örömére Bódi Andrea és Gyetvai Viktória bemutatták Mesefigurák című bábműsorukat, amely mindenki tetszését elnyerte. Mindemellett az alkotás kedvelői sem unatkoztak, ugyanis a kézműves foglalkozásokon elsajátíthatták a makramékészítés, körmönfonás és a pecsétkészítés fortélyait is.

 

A rendezvény célja megvalósult, hiszen a szórakozás mellett összekovácsolta a közösséget.