2018.július.1.

Hagyományok hétvégéje Mátyusföldön

Szórakozás minden mennyiségben

Június utolsó napjaiban immár tizennegyedik alkalommal került sor az Alsószeli Jurtanapokra. A kulturális fesztiválon különböző generációkat megszólító, igényesen összeállított programsorozattal várták az érdeklődőket. A műsorok a törzsi zászló felvonásával kezdődtek. Az apróságok a szalmavár mellett a gyermekudvarban időztek a legtöbbet, ahonnan vidám gyermekkacaj hallatszott. A gyerkőcök örömmel próbálták ki a népi játékokat, miközben őseink életmódjával is megismerkedtek. A lurkók emellett kedvükre simogathatták a lovakat, szalmabálákon ülve pihentek meg, mielőtt megtekintették a kézművesség varázsát. A nézők nagy örömére az 1849-es peredi (elővéri) csata emlékére lovagi tornára is sor került, de nem volt hiány változatos témájú előadásokból is. Eközben pedig volt tánc, kézművesek utcája, koncertáradat, sőt még gyógyító jurta is. A három nap alatt családok és barátok találkoztak, s szórakozás mellett beszélgetéssel töltötték az időt.