2018.szeptember.30.

Értékteremtés Felvidéken - Térségi márkával a gazdaság fellendüléséért

A 2018. szeptember 27-i zárókonferencia frissítők melletti szakmai eszmecserével záródott.

A Libertate „Térségi védjegyrendszer – termékvédjegyek” címet viselő zárókonferenciára hívta a kis- és középvállalkozókat, illetve az őstermelőket a dunaszerdahelyi Üzleti és Tájékoztatási Központ tükörtermébe.  Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere köszöntőjében kifejtette, hogy európai polgárokként sokan elfeledkeznek arról, valójában kik is ők: egy magyar közösség tagjai. A városvezető hangsúlyozta, hogy a megmaradás egyik kulcsa a gazdasági háttér megszilárdítása. „Ha egy jó erős gazdasági háttere van a magyar közösségnek, akkor biztos, hogy a közösségünk szellemiségében is megtud maradni!” – jelentette ki Hájos. A városvezető beszédében a védjegyet egy eszmei értéknek nevezte, amely egyrészt pénzben is kifejezhető, másrészt pedig eszmei sugallattal rendelkezik. „Ha olyan terméket, logókat, védjegyeket veszünk, amelyek bizonyos termékekhez kötődnek és azok pedig vállalkozókhoz, ami régiókba sorolandó, meglátjuk, hogy ez mind hozzájárul a térség erősítéséhez.” Hozzátette: hiszem azt, hogy a mai konferencia is megerősíti bennünk a tudatot, hogy érdemes Felvidéken dolgozni, és itt egymást erősítve a gazdasági hátterünket is tudjuk biztosítani.

 

Rajkovics Péter felvázolta a Libertate tevékenységét. Részletezte, hogy a polgári társulás célja a család értékmegtartó erejének felelevenítése mellett a kulturális élet fellendítése és a gazdasági ténykedés népszerűsítése. Elmondta, hogy a Libertate gazdasági irányvonalának kialakításában a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság tagjai segédkeztek. Ezt követően Rajkovics bemutatta a polgári társulás által működtetett - szolgaltatas.sk, haztaji.sk, termek.sk – honlapokat, amelyek a felvidékiek internetes kereskedelmét segíti.

 

Matus Tibor kiemelte, hogy a Libertate célja között szerepel a közösség identitásának erősítése mellett a termékek tradicionális, valamint származási értékekkel való felruházása is.  „A felvidéki magyar termék, ami nem egy márka volna, hanem több márka az adott régió(k) szerint.” – jelentette ki Matus a polgári társulás végcéljával kapcsolatban. Az előadásban részletezte azt is, hogy a januártól megkezdett előadássorozatok során számtalan új ismeretre tettek szert, miközben a térségi különbségeket is megtapasztalták.

 

Bóna Zoltán borász ismertette a Keszi Bort, amely közösségi márkanévként íródott be a köztudatba, majd beszámolt a régió borászati helyzetképéről készített kutatásának eredményéről. Az összejövetel zárórészében Lelkes Gábor összefoglalta azokat a forráslehetőségeket, ahol többek között marketing- és brandépítés, mobil applikációk, webshopok témájában lehet pályázni.

 

A 2018. szeptember 27-i zárókonferencia frissítők melletti szakmai eszmecserével záródott.